Torda vármegye (ném. Comitat Torda), 12. sz.–1876. dec.: közigazgatási terület a Magyar Királyságban/ Erdélyi (Nagy)fejedelemségben, a Királyhágón túl, az Aranyos forrásvidékétől a Kelemen-havasokig, kb. 230 km hosszan, Tordánál és Sárpataknál kb. 8–10 km szélességben. – É-on →Kolozs vármegye, ÉK-en →Doboka vármegye s rövid szakaszon az országhatár (Moldva), ÉNy-on →Bihar vármegye, K-en Gyergyó szék, D-en →Maros szék, →Küküllő vármegye, →Aranyos szék és →Maros szék, →Fehér_Alsó-Fehér vármegye, Ny–DNy-on →Zaránd vármegye határolta. Fő folyói az Aranyos és a Maros. Vidéke az őskortól lakott. – Trajanus róm. cs. (ur. 98–117) légiói a dákokat Kr. u. 107: legyőzték, az ellenálló lakosságot lemészárolták, az elfogottakat, amint az a római Trajanus-diadaloszlopon látható, rabszolgaként elhajtották. A rómaiak szervezték meg Dacia prov-t, sóbányászati közp-ként építették Potaissa (a kk-tól Torda) városát, mely a főként K-i katonákból toborzott V. macedonica légió székhelye Aurelianus cs. (ur. 270–275) Daciából 275: való kivonulásáig, és az összekötő utat Napocáig (a kk-tól Kolozsvár). – A 3–8. sz: a népvándorláskor hunok, gepidák, gótok, avarok, szlávok lakták földjét, melyet a 9–10. sz: honfoglaló Kond törzse ülte meg. Sóbányái Géza nagyfejed-nek (ur. 972–997) egyik fő jövedelmi forrását adhatták, a vidéket a Maros és a Küküllők mentén Gyula vezér (†1003) örökjogon birtokolta. A tordai és dési sóbányák fejed. birtok, Kaplony Dés alatti, Ajtony Torda fölötti szállása valószínűsíti, hogy nemzetségük a két sószállító utat vigyázta. 1003: Gyula leverése, 1028 k. István nagybátyjának  „lázadása” a só és a vámjövedelmek elosztásával is összefüggött. Az I. (Szt) István államszervezésekor létrehozott határvm-k, az erdélyi 7 vár és a 7 m. vm. egyike ~, az egyházigazg-ban az →erdélyi egyházmegye tordai főesperessége (~ ter-e ekkor azonos az espségével). 1332–37: a p. tizedjegyzékben 39 pléb-ja adózott; 14 ismert főesperese a reformációig 1274–84: Bartholomeus; 1288–1308: magister Saulus Gerendi; 1318–20: Nicolaus; 1332–62: magister Salamon, simul vicarius; 1408: honorab. Andreas; 1419: Blasius Siculus; 1446: Valentius de Zilvas; 1453–59: Emericus; 1467: Andreas de Sarló; 1483: Clemens; 1489–1501: Matthaeus de Rákos; 1501: Martinus de Roskovány; 1519–50: Emericus Veghedi; 1556: Matthaeus Bathay). ~ névadója is az ispánja, a Kalocsa (más néven Tyukod) nemzetség föltételezett ősi szálláster-ének lehetett eredetileg a közp-ja. 1075: Torda vára erdélyi kir. vár; határispánsági székhely az Aranyos alsó folyásának könyöke fölött. A 13. sz-ra kialakultak ~ végleges határai; hosszan nyúlt el K–Ny-i irányban. Kisebb vára Tordától kb. 50 km-re DNy-ra Torockó vasbányász településnél és a Maros völgyében ÉK-re kb. 100 km-re Vécs. Torda alatt ékelődött be ~be a székelyek lakta →Aranyosszék. A m-ok az Aranyos hídfőjének védelmére Szentmiklósvár (Torda vára) erődjét emelték. A római Potaissa (Patavissa) ter-én alakult ki az Árpád-korban Torda város, az Aranyos balpartján a Túri patak torkolatánál. Vsz. I. Géza idején (ur. 1074–77) a sóbányák művelésére németeket telepítettek le Tordán, amit 1241: a mongolok pusztítottak, de hamarosan újjáéledt; Udvarnoktelek m. lakói a szabad ég alatt vágták a sót, szekereken s talán az Aranyoson és a Maroson szállították az Alföldre. ~ került legkorábban az erdélyi vajda fönnhatósága alá, Erdély egészének vajdai igazg-a 1263: a vajdai és szolnoki ispáni tisztség végleges egyesítésével fejeződött be. V. István (ur. 1270–72) az Aranyos és a Maros közötti ter-en a tordai várbirtok elpusztult falvait telepítette be kézdi székelyekkel. 1285. III: az újabb mongol betöréskor a ~n kivonulva pusztító mongolokat – m. foglyaikat kiszabadítva – aranyosszéki székelyek szalasztották meg. Torda település IV. István (ur. 1163–65), majd III. András kir. (ur. 1290–1301) kegyéből 1291: kiváltságos bányahelyként Désakna, Szék és Kolozsvár  szabadalmait kapta. Lakói fölött a kir. v. a →tárnokmester bíráskodott (a vajda nem), hetivásárokat tarthattak, lakói vámmentesen szállíthattak, vásározói nem fizettek vámot, Szt Márton-nap (XI. 11.) előtt 8 napig szabadon vághattak sót a kir. bányákban és adhatták el azt. E szabadalmat 1315, 1335, 1349, 1377: megerősítették. Határában Keresztesmező, jó legelője miatt Erdély Rákosmezeje, közp. helye lett a gyülekező mezei hadaknak és az ogy-eknek. Torda lakossága ingyen sót kapott, hogy a tanácskozásra ide gyűlt 7 vm. rendjeit szállással és élelemmel ellássa. Az ellenségre készülő hadak is legtöbbször az Aranyos-melléki térségen gyülekeztek. IV. (Kun) László kir. (ur. 1272–90) idejétől 1759-ig 127 kir., vajdai ill. fejed. ogy. színhelye (pl. 1342, 1438, 1467, 1524, stb.) A szászok lakta Beszterce és Brassó között, a m-ok lakta Dés és Torda a keresk. közp-ok. A környék beköltöző népei folyamatosan megtarthatták nemz. jellegüket; külön bíró alatt, saját törv-eik szerint éltek, csak a 14. sz. végén olvadtak be a m-ságba. ~ 1335: kiállított okl-e szerint már nemesi vm. 1394. XII: karácsony táján Torda tájékán táborozott moldvai hadjárata előtt az István moldvai vajdát (ur. 1394 k.–1399) hűberesésévé tevő Zsigmond kir. (ur. 1387–1437). – Az erdélyi 3 nemz. (m–székely–szász) 1438. II. 2: Tordán újította meg a →kápolnai uniót a lázadó parasztok ellen (1505: Segesvárt, 1542. XII. 20: Tordán megerősítették). A Hunyadiak korában várai: Bélvár, Disznojó, Gernyeszeg (okl-es említése: 1477), Görgény (1364), Idécs, Jára(vára) (1417), Léta (1324), Mentő (1319), Régen (1228), Sárpatak (1468), Torockószentgyörgy (1289), Szentmiklós (1441) és Vécs (1228); városai: Aranyasbánya (1325: civitas; 1448: oppidum [1870: Offenbánya – Alsó-Fehér vm.]), Bátos (1507: oppidum), Régen (1448: oppidum), Sáromber(e)k (1453: oppidum), Szent-Emre (1453: oppidum [Görgényszentimre]), Torda-Akna (1297: civitas, 1453: oppidum) és Torockó (1470: oppidum). 209 falujában a 15. sz. végén 4000-nél több adózó házhelye volt. I. (Hunyadi) Mátyás (ur. 1458–90) az erdélyi lázadás leverése után, 1467. X. 3: tordai gyűlésén megkegyelmezett Kolozs vm. nemességének. – 1514: két sóbányász mezőváros, Dés és Torda csatlakozott a →Dózsa-féle parasztháborúhoz, de Szapolyai János erdélyi vajda (1510–26) mindenütt elfojtotta a mozg-at. 1526. VIII. 15: Szapolyai Tordáról indult II. (Jagelló) Lajos kir. (1516–26) táborába (csak Szegedig jutott, így erdélyi serege nélkül vívták VIII. 29: a →mohácsi csatát). 1541. II. 12: a tordai ogy-en (melyeket ezután gyakran e város r.k. tp-ában tartottak) fegyverszünetet kötöttek az erdélyi Habsburg és a Szapolyai pártiak. VIII. 10: az ogy-en hűséget fogadtak János Zsigmondnak (ur. 1556–71). A hódoltság elől védelmet kereső tiszántúli Arad, Zaránd, Csanád és Békés vm-k követei az erdélyiekkel együtt először 1544. VIII. 1: Tordán jelentek meg s vettek részt az erdélyi ogy-en, s alkottak közös törv-eket. 1548. V. 17: a tordai ogy. kimondta, hogy Erdély valamennyi lakosát meg kell hagyni elfogadott (r.k. v. lutheri) vallásában (ez rendkívüli türelmi rendszabály volt akkor Eu-ban), leállíttatta a prédikátorok térítő útjait, s tiltotta a ‘sacramentárius’ (helvét) irányzatot. 1550. X. 29: →Fráter György az ogy-en ált. mozgósítást rendelt az tör. hűbéres oláh vajdák betöréseinek megfékezésére. 1551. VII. 21: Izabella kirné Tordán adta át a Szentkoronát Castaldo cs. generálisnak. 1552. V. 22: az ogy. elhatározta, a ‘három nemzet’ ezután külön-külön ajánlja meg adóját. 1556: Bornemissza Pál r.k. pp-nek, mivel a visszatért János Zsigmondnak behódolni nem akart, távoznia kellett Erdélyből. A rendek a fejed. eltartására ajánlották a ppi javakat, a ktorokat isk-ká alakították át. 1557. VI. 1: kimondták: mindenki követheti azt a hitet, amelyet akar, az új hit követői ne bántalmazzák a régi hit követőit. 1566. III. 10: az ogy. a kat. papokat kiutasította Erdélyből, megszüntette a váradi kápt-t. Fejed. döntéssel a vegyes lakosú városokban a főtéri tp. papja, iskolamestere váltakozva legyen m. majd szász, a városkapun 2 lakat legyen, egyik kulcsát m., a másikat szász őrizze, a terheket is osszák meg, a hadba is egyelő számmal jelenjenek meg. 1579. III: itt fogatta perbe Báthori István fejed. (ur. 1571–86) →Dávid Ferencet, itt írta alá a JT behívását (→erdélyi misszió), akiket X. 1-i Erdélybe érkezésük után az ogy. X. 21: a tanításra korlátozott. 1585. IX. 19: megtiltotta az aranypénz kivitelét Erdélyből. 1600. IX. 2: a nemesség fölkelésre szólította Erdélyt az oláh Mihály vajda (†1601) ellen. 1601: Torda városa elpusztult, újjáépítéséhez 1609: Báthory Gábor fejed-től (ur. 1608–13) új szabadalmakat kapott. 1615: Tordát a →taksás helyek között sorolták föl. A lengy. hadjárat kudarca után, 1658. IX: tatár sereg dúlta ~t, többezer embert öltek meg v. hurcoltak rabszolgának. 1659. VIII. 20: Keresztesmezőn Barcsay Ákos fejed. (ur. 1658–60) sikertelen ogy-t tartott a visszatért II. Rákóczi György (ur. 1648–60) föltartóztatására. Erdélyben az addigi tordai székhelyű egyetlen kincstári adószedő helyett az 1660-as évektől bevezették a vm. adószedést. 1693: Tordán egyezkedtek a prot. rendek a kat-okkal, itt hirdették ki a →Diploma Leopoldinumot, mely megszüntette az önálló fejedséget. Torda város sóbányái adtak gyarapodó lakóinak anyagi biztonságot, jogot a mezővárosi, a fejed. korban a városi cím használatára. Céhei (2 településén említve): Szászrégen 1641: mészáros, 1670: fazekas, 1670: kádár, 1725: csizmadia; Torda 1640: szűcs, 1643: szabó, 1643: varga (cipész), 1717: mészáros, 1718: csizmadia, 1721: tímár, varga (cipész). A céhen kívüli sóvágók a fejed. védelme alatt álltak, helyzetüket az 1660-as évektől szabályozták. 1704: Kolozs, Doboka és ~k követei mentek Mo-ra: „…az ország ünnepélyes ajánlatával: Rákóczi [Ferenc] vegye birtokába Erdélyt azon mód szerint, miként elődei bírták.”  Ősszel ~nek 238 katonája szolgált (135 lóval, 133 karddal/pallossal, 148 puskával), a hadban lévő háromszékiek nélkül 16.511 fős erdélyi kuruc haderőben. Forgách Simon (1669–1729) katonai főparancsnok 1705. VI: Szaniszló Zsigmond tordai főbírót nevezte ki fegyvermesterré, aki Torockón kard- és puskacső-gyártást szervezett. Torockón működtek Erdély legtöbb vasat termelő hámorai. →Károlyi Sándor tábornok XI. 11: a zsibói vesztes csata után Torockón és környékén szervezte újjá a golyó-, kard- és puskacső-gyártást, 1706. IV: 3 hét alatt 30.000 puskagolyót készíttetett. Torockó és Torockószentgyörgy lakóit mindenféle adótól mentesítették. A labancok 1707: Tordát romhalmazzá tették, lakói csak 1711: tértek vissza, hogy helyreállítsák. A visszatért ferencesek Ó- és Újtorda között 1733–37: tp-ot és rendházat építettek. Mária Terézia uralma (1740–80) végén Dés, Torda és Nagyenyed nemes város lett, így testületileg nemesi szabadságukkal a vm. teherviselés alól szabadok voltak, csupán katonai szolgálattal tartoztak a vm-knek. 1759: a 127. ismert ogy-t tartották Tordán, melynek kiváltságait II. József (ur. 1780–90) megszüntette. 1784. VII. 3: Erdély közigzgatását átalakítva azt 11 megyére tagolta, a megyékbe osztva megszüntette a székely és szász önkormányzatokat. Torda megye egyesítette Torda (kivéve azt a részt, amit Kolozs megyébe osztottak), Kolozs, Doboka vm-k egy-egy részét és Beszterce vidéket. X. 31–: ~re is átterjedt a pópák által szított oláh parasztlázadás. A m-okat gyilkoló lázadók ellen 72 fölkelt nemes megtámadta egy csapatukat, 81 főt elfogtak, de Hertelendy cs. kapitány, a cs. főparancsnokság rendeletére elengedte a foglyokat. XII. 31: a lázadók seregét szétverték, s elfogták Horea és Closca vezéreket, akiket 1785. II. 28: Gyulafehérvárt kerékbe törtek. A 11 megyére bontott Erdélyt 1786. I. 16: fogarasi, kolozsvári és szebeni ker-be osztották, a ker. élére kir. biztost neveztek ki. A népösszeíráskor Erdély népessége (a határőrvidékkel együtt) 1.560.000 fő, az átlagos településméret az 500–1000 lakosú falu; de a nép 21,8 %-a élt az ennél kisebb, 300–500 lakosú helységekben. 1786: az átalakított Torda megye 330 települése (Bátos, Görgényszentimre, Kolos, Szászrégen, Szék, Teke mezővárosa, 321 községe, 3 pusztája), 26.118 házában, 30.834 családjában, össz. 162.089 fő élt, ebből 592 pap, 2.109 nemes, 32 hivatalnok, 706 polgár, 14.898 paraszt, 12.820 polgár és paraszt örököse, 18.926 zsellér, 5.512 egyéb jogállású. A Kolozs megyébe osztott Torda mezőváros 1226 háza 1452 családjában 6374 fő, Torockó mezőváros 366 háza 441 családjában 1964 fő élt. 1790: a II. József reformja előtti közigazg. határokat visszaállították. ~ben 1829: 4395 nemes, 5630 polgár, 235 pap, 184 honorácior és 105.505 paraszt, össz. 115.949 fő élt. 1843 összesítés szerint 11 r.k., 125 g.k., 77 prot. és 58 g.kel. papból 376 saját jövedelmű, 200 dotált pap volt, 10 r.k., 68 prot., 14 g.kel isk-ban 2090 gyermeket tanítottak. – 1848. IV: az ogy-en Demény József és Horogi Sámuel kéviselte ~t. VIII: ~, Küküllő és Kolozs vm-k 1–1 nemzetőr gyalogszázadot állítottak ki. Az oláh lázadók 1849. I. 8-i nagyenyedi mészárlásának hírére I. 11: Tordáról érkezett a fölmentő sereg, a környék erdeiben talált kb. 1200 túlélőt Tordára, majd Kolozsvárra szállította. I. 14: Balinte prefekt kb. 6000 oláhval lerohanta, kirabolta, fölgyújtotta Alsójárát, lakóit lemészárolta; szemtanú szerint „kezén lábán megnyúzva, szemei kiégetve, az unitárius pap mellette a fia, a református pap s még egy negyedik holttest, mind meztelen”. I. 15: Tordáról érkezett 65 honvéd s egy zászlóalj nemzetőr rövid küzdelem után az elfogottak közül „mintegy 53-at” kivégzett. Gerendkeresztúron az oláhok több mint 200 m-t gyilkoltak le, Kocsárd 60 fős magyarságát „az utolsó csecsszopóig” kiirtották. Sok helyen Karl Urbán (1802–1865 u.) cs. ezr. tisztjei vezették a gyilkosokat; Erdélyben össz. kb. 10.000 m. lakost mészároltak le. 1849–60: az önkényuralom alatt 3x változtatták meg Erdély (és a Partium) közigazg. beosztását. 1849: a nagyfejedelemséget ideiglenesen 5 katonai ker-re osztották, a kolozsvári ker. Kraszna, Közép-Szolnok, Kolozs, Doboka, ~ket (Torda városával, mely ezen belül nem a tordai, hanem a kolozsvári körzethez tartozott) és Aranyosszéket fogta át, kb. 420.000 lakossal, a rettegi ker. Belső-Szolnok, Kolozs, Torda, Doboka vm-k ÉK-i részéből állott, kb. 240.000 lakossal; a városokat a megyék ter-ébe osztották. Az összefüggő ter-et nem alkotó határőrvidék ~re is kiterjedt polgáriasítását – a falvakat vegyesen lakták határőrök és polgárok – 1851: kezdték. A ker-ek száma a véglegesnek szánt 1854. évi reformig 5 maradt, Retteg helyett Dés lett kerületi közp. 1854: Erdélyt 10 ker-re osztották, ~t 4 részre szabdalták. A 4. Marosvásárhelyi ker-et alkották: Maros szék, ~ alsó ker-ének K-i része, felső ker-ének Maros székhez csatlakozó községei, Küküllő vm. É-i fele, Alsó-Fehér vm-nek Torda és Kükülló közé nyúló része (Radnót stb.) és Udvarhely székből egy széles csík Marosszék határa mentén Oláhzsákodtól Korondig. Az 5. Besztercei ker. Beszterce és Naszód vidékekből, Belső-Szolnok vm. DK-i sarkából (Betlen stb.), Doboka, Kolozs és ~k K-i részeiből állott, ez utóbbinak a marosvásárhelyi ker-hez csatolt községei kivételével. A 8. Kolozsvári ker. kapta Kolozs vm. Ny-i részét, a Szilágysomlyói kerülethez kapcsolt közs-ek (Hídalmás stb.) kivételével, ~ alsó ker-e, kivéve a gyulafehérvári és a marosvásárhelyi ker-ekhez csatolt részeket, Doboka vm. egy része (Dobok, Páncélcseh stb.) és az egész Aranyosszék. A 9. Gyulafehérvári ker-nek jutott Alsó-Fehér vm. a szászvárosi, szebeni és marosvásárhelyi ker-ekhez csatolt részek kivételével, ~nek Alsó-Fehér ter-ébe nyúló csücske, Küküllő vm. Ny-i vége, a Küküllő vm-be ékelt, de Szeben székhez tartozó Boltráccsal, Hunyad vm-nek Zaránd vm. és Szászváros szék közé nyúló része. 1860: a szabharc. előtti határaival visszaállítva ~ alsó (Ny-i) és felső (K-i) ker-re oszlott; a kettőt csak keskeny földcsík (Pagocsa, Mezőrűcs) fűzte egymáshoz. 1869: Torda kiváltságos nemes város; Szászrégen kiváltságos város (1869: 5507 fővel) és 10 (szentlászlói, alsójárai, torockói, mezőségi, mezőkapusi, marosludasi, magyarói, vajdaszentiványi, görgényszentimrei és marosjárai) járása, 175 községét és 32 pusztáját, telepét 1869: az önkényuralom utáni népszámláláskor 152.692 fő lakta. Torda város népességének növekedése: 1850: 7687, 1857: 8302, 1869: 8803. A →vármegyerendezéskor ter-e 4790 km2, alsó ker-ét (Alsódetrehem, Alsófüle, Alsójára, Alsópodsága, Alsószolcsva, Aranyoslona, Asszonyfalva, Bányabükk, Bedelő, Berkes, Bikalat, Bórév, Cikud, Csürülye, Dátos, Egerbegy, Ércpataka, Felsődetrehem, Felsőfüle, Felsőfülehavas, Felsőpeterd, Felsőpodsága, Felsőszolcsva, Gerebenes, Gerend, Gerendkeresztúr, Gyéres, Gyéresszentkirály, Gyertyános, Hadrév, Hagymás, Hesdát, Indal, Kákova, Kece, Keresztes, Kisbánya-Bikalat havassal, Kisbányahavasa, Kisfenes, Kisiklánd, Kisoklos, Komjátszeg, Koppánd, Középpeterd, Lunka, Lupsa, Magura, Magyardellő, Magyarléta, Magyarosság, Magyarpeterd, Magyarszilvás, Marosbogát, Maroslekence, Marosludas, Marosorbó, Mezőbő, Mezőbodon, Mezőkapus, Mezőkeménytelke, Mezőkok, Mezőnagycsán, Mezőőrke, Mezősályi, Mezőszakál, Mezőszengyel, Mezőszentjakab, Mezőtóhát, Mezőuraly, Mezőzáh, Mikes, Nagyiklánd, Nagyoklos, Oláhdellő, Oláhléta, Oláhrákos, Pete, Pusztacsán, Pusztaegres, Pusztaszentkirály, Pusztaszentmárton, Ruhaegres, Runk, Sászavinca, Sóspatak, Sósszentmárton, Sütmeg, Szelicse, Szelistye, Szentlászló, Szentmargita, Szind, Szurduk, Torda, Torockó, Torockószentgyörgy, Túr, Újfalu, Vajdaszeg, Vidaly) az újonnan szervezett →Torda–Aranyos vármegyébe, a felsőt (Abafája, Adorján, Alsóidecs, Alsókőhér, Alsóoroszi, Alsórépa, Andrenyásza, Bala, Berectelke, Déda, Disznajó, Erdő-Szengyel, Erdőcsinád, Erdőszakál, Felfalu, Felsőidecs, Felsőkőhér, Felsőoroszi, Füleháza, Gernyeszeg, Göde, Görgényhodák, Görgényoroszfalu, Görgénysóakna, Görgényszentimre, Hétbükk, Holtmaros, Idecspataka, Kakucs, Kásva, Kincses, Kis-Szederjes, Kisillye, Körtélyfája, Körtvekapu, Libánfalva, Liget, Lővér, Magyarbölkény, Magyarfülpös, Magyaró, Magyarpéterlaka, Magyarrégen, Majos, Maroshodák, Marosjára, Maroskövesd, Mesterháza, Nagy-Szederjes, Oláh-Nádas, Oláhbölkény, Oláhtelek, Oláhtoplica, Oroszidecs, Orsova, Palota, Petele, Póka, Pókakeresztur, Pusztaalmás, Radnótfája, Ratosnya, Sáromberke, Sárpatak, Soropháza, Sósszentmárton, Szentmihálytelke, Toldalag, Unoka, Üvegcsűr, Vajdaszentivány, Várhegy, Vécs közs-ekkel) →Maros–Torda vármegyébe kebelezték, épp úgy, mint az erdélyi határőrvidék fölállításakor a II. oláh ezrednek átengedett, utóbb Naszód vidékhez került, de egészen ~ ter-ében fekvő és ~i határok által körülzárt Marosoroszfalut és Monosfalut. Kolozs vm-től Mezőméhest és Mezővelkért ~hoz csatolták. ~ városai közül Torda nemes város 1870-ig (r.k., g.k., ref., ev., unit., g.kel., izr. felekezetek 10 tp-ával), Szászrégen kiváltságos mezőváros 1876-ig tvhat. jogú volt, Uraj és Sóspatak közs-ek közigazgatásilag részben Maros székhez tartoztak. Az ogy-be 4 képviselőt ~ küldött. 88

Memoria Trans. [1843]: LXIII. (tordai főesp-ség) – Ábrahámfalvi Ugron István és Veress József 1841/43. erdélyi ogy. folytáról (mint nemes ~ követeinek) követi számoló tudósítása. Kolozsvár, 1844. – Hankó, Joseph: Torda várossának helyirata, mellyet a m. orvosok és természet vizsgálók 5. nagy gyűlésének emlékére írt. Uo., 1844. – Kőváry 1847. I:201. – Szeremlei II:358. – Orbán Balázs. Torda város és környéke. Bp., 1889. – Tört. Tár 1889–91. (Szaniszló Zsigmond naplói 1682–1711. Közli Torma Károly. 9 közlés) – Koch Antal: Torda vidéke földtanilag fölvéve és magyarázva. Bp., 1890. – Weress Sándor, kőrendi: Torda és ős családai. 2. kiad. Kolozsvár, 1890. – Jankó János: Torda, Aranyosszék, Torockó m. (székely) népe. Néprajzi tanulm. Bp., 1893. – Preysz Kornél: Hazai sósfürdők: Akna-Szlatina, Görgény-Sóakna, Kolozs, Korond, Maros-Újvár, Pável-fürdő, Székely-Udvarhely, Szováta, Torda, Vízakna, Herkulesfürdő, Erzsébet-Sósfürdő, Magyar-Isla, Csíz, Felső-Bajom, Nádaspatak, Polhora, Gyopáros-tó, Halasi, Konyári sóstó, Melence, Ruszanda-tó, Nyíregyházi-sóstó, Palics, Telegdi-sósfürdő. Bp., 1894. – Alispáni jelentés ~ állapotáról. 1901., 1906. évről. Torda, 1902–07. – Genealogiai Füzetek (1906: Sebestyén József: Torda város címere; 1908: Biás István, ifj.: ~ lustrája 1670-ből) – Téglás Gábor: Potaissa (Torda) a dáciai sóbányászat főhelyének adminisztracionális és művelődési emlékeiből. Bp., 1907. – Varga Dénes. A tordai unit. gimn. tört. Torda, 1907. – Csánki V:638. – Edelényi–Szabó 1928:693. (43. sz. térkép) – Endes 1935:550. – Az első mo-i népszámlálás (1784–1787). 1960:352. – Céhkataszter 1975. II:394. – II. Rákóczi Ferenc erdélyi hadserege. Bev. tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi Magyari András. (Nagyvárad), 1994:517. (1704. VIII. 28: állapot névjegyzékével)